A legegyenletesebb életműnek is vannak csúcspontjai. Vörösmartytól ma szerelmi lírája néhány darabját, és az emberiség történelmén, sorsán, jövőjén töprengő nagy filozófiai költeményeit tartjuk fő műveinek.

Vörösmarty negyvenedik életévén túl lobbant szerelemre a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laura iránt. Úgy érezte, az ő életkorában már „szeretni tilt az ész”, ezért szemrehányást tett magának, hogy szeretni mert egy fiatal lányt, akinek még „annyi fényes kilátása volt az életre.” Laura is ellentétes érzelmek között hányódott. Tisztelte a híres költőt, de kétségek gyötörték, hogy vajon megtalálja-e mellette a boldogságot. Ezek a vívódások szülték A merengőhöz című verset. Vörösmartynak nem volt módjában gazdag nászajándékkal kedveskedni menyasszonyának, esküvőjük előtt két hónappal, 1843 márciusában A merengőhözt nyújtotta át neki. Laurát elkápráztatta a költemény, „Kapott-e valaha menyasszony szebb nászajándékot?” – kérdezte évtizedekkel később.

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz (1843)

A verset előadja: Bessenyei Ferenc (Bessenyeiné Élthes Eszter és a Fotexnet Kft. szíves engedélyével)

A Gondolatok a könyvtárban című nagy bölcseleti költeményét 1844 decemberében, az Akadémiai Könyvtár megnyitása alkalmából vetette papírra Vörösmarty. A tudomány, a könyvek hasznáról és haszontalanságáról elmélkedik, kínzó, ünneprontó kérdést tesz fel: Ment-e könyvek által a világ elébb? A ellentétekre épülő, minden jónak az árnyoldalát is láttató költő végül legyőzi kétségeit, és megfogalmazza hitvallását:

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844)

A verset előadja: Bessenyei Ferenc (Bessenyeiné Élthes Eszter és a Fotexnet Kft. szíves engedélyével)

1846 februárjában, Krakkóban nemesi felkelés tört ki, amely meghirdette és életbe is léptette a galíciai jobbágyság felszabadítását, a feudális szolgáltatások (dézsma, robot) kártérítés nélküli eltörlését. Bécs azonban csalárdul elhitette a jobbágyokkal, hogy a lázadók a kiirtásukra készülnek, és a forradalom a nemesség elleni felkelésbe csapott át. A parasztok felperzselték a nemesi udvarházakat, felkoncolták földesuraikat. Vörösmarty a véres események hatása alatt írta 1846 májusában Az emberek című versét. Az aktuális politikai eseményekből a világtörténetre, az emberi nemre von le következtetést, amely pesszimistább aligha lehetne:

Az Előszó Vörösmarty életében nem jelent meg, kortársai sem tudtak róla. Nem tisztázott az sem, hogy a hagyományosan 1850-re datált vers melyik műnek az előszava. Abban azonban megegyeznek elemzői, hogy az elbukott szabadságharc utáni évek lenyomata, és a költő lelkiállapotának hű tükörképe. Vörösmarty romantikus képzelete hatalmas, kozmikus katasztrófa látomásává növeli a szabadságharcot, és fantasztikus, apokaliptikus képekben festi le a bukást.

Vörösmarty Mihály: Előszó. (1850)

A verset előadja: Pilinszky János(Kovács Péter és az MTVA szíves engedélyével)

Az 1848–1849-es forradalom leverése után Vörösmarty kedélye elborult, mély alkotói és lelki válságba zuhant, betegségek is kínozták. A halála előtti évben, 1854-ben azonban még utoljára fellángolt képzelete, és megírta utolsó befejezett költeményét, A vén cigányt. Ez a rapszódia nemcsak Vörösmarty, de az egész európai romantika egyik legragyogóbb műve.

A vers a világpolitikai események hatására keletkezett. 1854 tavaszán Oroszország, Franciaország és Anglia között kitört a krími háború, és a költőben felébredt a remény, hogy hazája sorsa kedvezőbbre fordulhat. Csapongó képzelete a háborút az egész világ katasztrófájává tágította, de pesszimizmusán végül fölülkerekedett az emberiség jövőjébe vetett hite: