A Vörösmarty családnak az az ága, amelyből a költő származott, 1638-ban kapott nemességet III. Ferdinánd királytól. A nemesi oklevelet és címert nagy becsben tartotta a család, de a mintegy félmilliónyi szegény köznemes közé tartoztak, akik jó része kétkezi munkával kereste kenyerét. Vörösmarty édesapja művelt gazdatiszt volt, de strázsamester és csősz testvérei szőlőt műveltek.

Magyarországon hosszú évszázadokon át szokás volt, hogy a fontos családi események – születések, keresztelők, esküvők, halálozások – időpontját a családi bibliába jegyezték be. Vörösmarty családja is ezt a gyakorlatot követte, azzal a különbséggel, hogy náluk az Officium Rákóczianum szolgált erre a célra. Az Officium Rákóczianum a XVII. században íródott, az egyik legnépszerűbb, több mint kétszáz éven át folyamatosan, sokszor kiadott imádságoskönyv volt, szinte minden katolikus család őrzött belőle példányt. Vörösmarty édesapja ebbe jegyezte be latinul Mihály fia születési dátumát: 1800. december 1.

Szerény anyagi körülményeik ellenére Vörösmarty édesapja igyekezett fiának jó nevelést biztosítani. Középiskolai tanulmányokra a székesfehérvári ciszterekhez, majd a pesti piaristákhoz küldte.
Vörösmarty a szegény nemesfiúknak legbiztosabb egzisztenciát ígérő pályát választotta, amikor 1817-ben beiratkozott a pesti egyetem jogi karára. Bizonyítványa (Testimonium scholasticum) tanúsítja, hogy a jogászoknak akkoriban magyar nyelvből és irodalomból is kellett vizsgázniuk.

1822–1823-ban a költő a Tolna megyei Görbőn volt joggyakornok, majd 1824-ben ügyvédi vizsgát tett. Megszerezte ugyan az ügyvédi oklevelet, de némi bizonytalankodás után úgy döntött, hogy inkább a rögösebb írói pályán próbál boldogulni.

Az 1820-es években, amikor Vörösmarty költőként jelentkezett, Kisfaludy Károly volt a magyar irodalom vezéregyénisége. Tekintélyét az is bizonyítja, hogy 1830-ban a Tudós Társaság elsőként őt választotta tagjai közé az (első) nyelvészeti osztályba. Tanítványai, követői 1830-ban bekövetkezett halála után is ápolni szándékozták emlékét, 1836-ban ezért alapították meg a Kisfaludy Társaságot. A tizennégy alapító tag egyike Vörösmarty volt.

Sorszerűnek tekinthetjük, hogy huszonöt évvel később Vörösmarty ugyanott, Pesten, a Váci utcai Kappel-házban hunyt el, mint a mestereként tisztelt Kisfaludy Károly.

Vörösmartyt elsők között választották a Magyar Tudós társaság tagjának, és sokat dolgozott a nyelvészeti osztály tagjaként. Rendszeresen részt vett az Akadémia pályázatain. Vérnász című drámájával ő nyerte meg az Akadémia 1832–1833-as, első ízben kiírt drámai jutalomdíját.

Az Akadémia gondoskodott tagjainak anyagi biztonságáról, a helyben lakó rendes tagok fizetést kaptak. Vörösmarty 500 pengő forintos évi fizetését többnyire negyedévenként vette fel.

Vörösmarty 1855-ben bekövetkezett haláláról országszerte megemlékeztek, tiszteletére gyászünnepségeket rendeztek.
Elhunytáról az Akadémia is értesítette tagjait. A körlevelet Toldy Ferenc, a költő egyik legközelebbi barátja, szerkesztő-, pálya- és harcostársa, az Akadémia akkori titkára adta közre, amelyet számos, ma már halhatatlan tudósunk látott el kézjegyével.
Vörösmarty 1855. november 21-i temetése nemzeti gyásznappá és a Habsburg önkényuralom elleni néma tiltakozássá vált, koporsóját húszezer ember kísérte a Kerepesi úti temetőbe.